Végre megvan a filmben látott csavarmentes polc a gardróbunkba

Még soha életemben nem voltam wellnessezni, pedig nem is vagyok már olyan fiatal. Mióta megszületett a kislányunk, időnk sem volt ilyesmivel foglalkozni. Mentünk kirándulni ide-oda, de sosem hosszabb időre, mindig a gyerek igényeit tartottuk szem előtt. Idén tavasszal azonban Lola már ötéves lesz, és úgy gondoltuk, most már elég érett ahhoz, hogy eljöjjön velünk egy wellness panzióba. A megyén belül kerestünk ilyen szállodát, mert csak egy hétvégére mentünk. Találtunk is egy nagyon szimpatikus helyet, minden elképzelhető jóval felszerelve: termálfürdő, masszázs, konditerem, szauna, ínyenc étterem és még gyereksarok is volt. A wellness hotel gyerekbarát, így nyugodtan vihettük magunkkal Lolát. Egy franciaágyas szobát béreltünk fürdőszobával. Lola gyakran alszik köztünk a nagy ágyon, úgyhogy most is így terveztünk, nem volt szükség plusz kiságyra.

A következő hétvégén tehát neki is vágtunk a kis útnak, összepakoltuk a bőröndjeinket és beültünk a kocsiba. Autóval hamar megközelíthető helyen volt a hotel, így nem kellett sokat utaznunk. Nagyon szép volt a szállás és a város, a környék is. Elfoglaltuk a szobánkat, majd rögtön útnak eredtünk várost nézni. Amikor leparkoltuk az autót a garázsban, felfedeztünk egy nagyon praktikus csavarmentes fém polcot, amilyet egyszer már egy filmben láttunk. Akkor is megjegyeztük, hogy milyen jól jönne nekünk is egy ilyen a gardróbba, tudniillik a filmben cipők és ruhák tárolására használták nagyon praktikusan. Az alsó polcrészek kitűnőek cipők, csizmák és összehajtott nadrágok vagy pulóverek tárolására, míg a fönti fémrúdra fel lehet akasztani a felsőket. Ez a praktikus csavarmentes polc, amit itt találtunk a garázsban, a megszólalásig hasonlított a filmben látottra.

A férjem egyből vérszemet kapott és megkérdezte az illetékest, hogy honnan lehet ilyet beszerezni. Az úr elmondta, hogy egy webshopból rendelte a fém polcot, egy salgó polcokat árusító cégtől. Mondta, hogy a RackingLog-on árusított csavarmentes kivitelű polcok több okból is nagyon hasznosak. Először is a csavarmentessége miatt olcsóbb és könnyebb súlyú, mint csavaros társai. Plusz emiatt ráadásul kevésbé balesetveszélyes, nem akadunk bele az esetlegesen rosszul beszerelt, kilógó csavarokba. Minőségi horganyzott acél felhasználásával készülnek ezek a polcok, a teherbírásuk 130-280 kg-ig terjed. Nagyon egyszerűen és gyorsan össze lehet szerelni őket, 33 mm-enként állíthatóak az elemek. A termékeket megrendelés után minden esetben 2-3 munkanapon belül kiszállítják és gyártói garancia érvényes rájuk. Egyaránt ajánlott otthoni, irodai, raktári, műhelyi használatra. Mondta az úr, hogy jól gondoljuk, gardróbba is kiváló, és garázsba is, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Vannak azonban, akik a szobájukban könyves- vagy egyéb tárolópolcnak használják.

Minden tartozékot és elemet kiszállít a csomagban a cég, csak egy pár munkakesztyűre és kalapácsra van szükség a szereléshez. Természetesen igény esetén a szakemberek segítenek összerakni a polcot. A szett tartozékai: egy profil, gerenda, talp, vízszintes összekötő, egy ferde összekötő és egy polc lemez. Lehet hozzá különféle speciális kiegészítőket is vásárolni, mint például címketartót, oldalfalat, elválasztót, irattárolót és műanyag polcpanelt. Lehetőség van az oldalon díjmentesen személyre szabott ajánlatot kérni. Ekkor a potenciális vásárlónak meg kell adnia a személyes adatait, utána egy rövidebb üzenetben kifejteni, hogy milyen polcra és mekkora méretekre lenne szüksége. Bármilyen kérdésben a rendelkezésünkre állnak a kollégák.

Nagyon megköszöntük a tájékoztatást az úrnak. El is határoztuk, hogy az üdülésünk alatt még nem foglalkozunk a témával, hanem csak kikapcsolódunk, viszont otthon fel fogjuk keresni a webshopot. Így rendeltük meg végül az új, praktikus csavarmentes polcot a gardróbba. Az ingek, blúzok és kényesebb felsőruházat fönt lógnak a vállfákon, a nadrágokat, cipőket és sálakat pedig a lenti polcokon tároljuk. Rendeltünk hozzá kiegészítésül egy irattartót is, így most már teljes a felszerelés.