Telente szeretünk néha kikapcsolódni egy pár napra, ilyenkor nincs is nagyon több idő rá. Általában belföldön kirándulunk, elmegyünk a Mátrába vagy a Bükkbe és két-három éjszakát eltöltünk a természet lágy ölén. Nemrég különösen jól esett ez a pár nap, hisz a házunkban, akárhogy fűtöttünk, mégsem volt meleg.
Azt viszont nem gondoltam, hogy a megoldást a pihenés során kapjuk meg, de így történt. Egy kedves házaspár felhívta a figyelmünket a Víz Gáz Fűtés Szerelő 24 csapatára, mint mondták, ők is ezt a céget hívják, ha bármilyen problémájuk van akár a fűtéssel, akár a vízzel, akár a gázzal.
Rögtön meg is néztem a honlapjukat és nagyon tetszett, amit ott láttam. Elsőként az, hogy több mint harminc éves tapasztalatuk van a szerelésben. Aztán az is nagyon szimpatikus volt, hogy garanciát vállalnak az általuk elvégzett munkára. És az is, hogy a nap 24 órájában készenléti szolgálatot látnak el, és akár egy órán belül is a helyszínen vannak, ha nagyon sürgősen szükség van rájuk.
Persze a mi problémánk nem volt ilyen égetően sürgős, de már ott, a panzióban időpontot egyeztettem velük és hazaérkeztünk után már érkeztek is a fűtésszerelők, hogy megnézzék, mi a probléma. Szerencsénk volt, mert meg tudták javítani, így újra jól ment a fűtés a házban.