Kellemes meglepetések hétvégéje

Ha hétvégi rövid kikapcsolódásról van szó, azt hiszem az első gondolatom, mindig a wellness panzió. Engem semmi sem kapcsol ki jobban, mint egy kis úszkálás és szaunázás, éppen ezért gondoltam arra, hogy meglepetés szerűen elviszem 3 napra lazítani a szüleimet a kedvenc wellness panziómba.
A szüleim tipikus munkának élő emberek, nem sok jelentőséget tulajdonítanak a pihenésnek, mindig is időpazarlásnak fogták fel a „semmit tevést”, éppen ezért nem közöltem előre, hogy hová fogunk menni. Titokban becsomagoltam a fürdőruhákat és egyéb wellness hétvégén használatos kellékeket és autóba ültettem őket. Amikor megérkeztünk, láttam, hogy nem voltak elragadtatva az ötletemtől, de már nem igazán volt lehetőségük visszafordulni.

Első este a római gőzfürdőt próbáltuk ki. Mivel, hogy ritkán adódik alkalmunk órákig csak beszélgetni, kihasználtam az alkalmat és mesélésre bírtam mindkettőjüket. Fél óra elteltével láttam, hogy kezdik jól érezni magukat, értékelik, hogy nyugodt körülmények között tudunk megbeszélni fontos és kevésbé fontos dolgokat.
Édesanyám kezdett érdeklődni arról, hogy mikor van nekem időm/energiám ennyi vásárlásra, merthogy majdnem minden alkalommal új ruhát lát rajtam, és tudja, hogy én is sokat dolgozom.
Nem volt meglepő a kérdése, vártam már, hogy mikor veszi észre az új fehér tunikámat, tudniillik anyukámnak minden apró változás feltűnik, csak ritkán teszi szóvá észrevételeit.

Gondoltam nem nagyon fogják érdekelni a részletek, ezért röviden annyit válaszoltam: tunika webáruház. Kissé tévesen ítéltem meg a helyzetet, mert nagyon is érdekelte, hogyan működik ez, mivel neki online vásárlásban egyáltalán nincsen tapasztalata és a munkahelyen is folyamatosan hallja erről beszélni a kolléganőit.
Nem igazán tudta elképzelni, hogyan lehet magabiztosan olyan ruhát vásárolni, amit fizikailag nem is láttam még, így fel sem próbáltam.
Itt azonnal a szavába vágtam, mert láttam, hogy egy teljesen téves kép alakult ki benne az online webáruházakról. Még jó, hogy felhozta a témát, másképp nem is sejtettem volna, hogy beszélgetne ilyesmiről is.

Azzal kezdtem a mondanivalómat, hogy jogosan tartózkodik az effajta vásárlástól, mert az átverésekre számos példa van, de ezek abszolút kiszűrhetőek, ha az ember kikéri mások véleményét a különböző webshopokról. Nekem egy barátnőm ajánlotta az Abutik.hu weboldalt és elmondhatom, hogy első rendelésem óta én is számos ismerősömnek ajánlottam őket.
Ritkán szoktam letérni a jól bevált útról, ezért azóta is onnan szerzem be a ruháimat, és itt a hangsúlyt a jól beváltra helyezném.
Elmagyaráztam neki, hogy nem arról van szó, hogy nem nézheti meg a ruhát, vagy nem próbálhatja fel, csak az időrendi sorrend változik, először kiválasztom, megvásárolom, majd azután próbálom fel otthon és döntöm el, hogy meg szeretném-e tartani. Abban az esetben, ha probléma adódik a mérettel vagy a darab bármilyen egyéb aspektusával, visszaküldhetem, kicseréltethetem, és mindez még mindig kevesebb időmbe kerül, mintha elmennék egy ruhaboltba, vagy épp tizenegybe és ott próbálgatnám sorra a ruhákat.
Ezzel, azt hiszem meg is válaszoltam a kérdését, azzal kapcsolatban, hogy mikor jut időm nekem vásárolgatásra. Sok idő nem is kell hozzá, pár perc alatt kiválasztom, amit szeretnék, megrendelem és mindezt akár a reggeli kávém mellett is megoldhatom.

Úgy gondolom eléggé meggyőző lehettem, mivel, hogy külön visszatért a még a beszélgetésünk elején megemlített tunika webáruházra, és arra kért, hogy nézzünk majd körül ott, hátha találna valamit, ami neki is tetszene, mivel, hogy munka után szinte sosincs kedve a boltokat járni és órákat eltölteni ott.
Még aznap este ki is választott az oldalról (https://abutik.hu/kategoria/tunikak.html) egy hozzá illő darabot, amit közösen megrendeltünk a munkahelyi címére.
A családi programból az első estén lehet, hogy csajos program kerekedett, de senki sem panaszkodott, apukám ez idő alatt legalább kipróbálta majdnem az összes, a panzió által kínált szolgáltatást.