Ritával, a feleségemmel nemrég egy wellness panzióban töltöttünk el egy kellemes kis hétvégét. Nagyon jól éreztük magunkat, egész nap a szaunában meg a jacuzziban üldögéltünk, jó volt kicsit kikapcsolódni és elfeledni a hétköznapi problémákat. Nagyon ritkán tudunk így kikapcsolódni,mert a munkánk elveszi a legtöbb szabadidőnket. Mindketten nagy multiknál dolgozunk felelős beosztásban, ezért sokat túlórázunk és alig vagyunk otthon.Szerencsére még nem tervezünk gyereket, bele sem férne az életünkbe, minden túlzsúfolt most. De azon a hétvégén sikerült kicsit kilépni a megszokott közegből és egymással is törődni, nem csak a munkával. Legalábbis részben, ugyanis történt egy kis incidens, ami kissé elrontotta a kedvemet, de végül minden jóra fordult.
Szóval az történt, hogy elmentünk sétálni a környéken,vittem magammal a kedvenc táskámat is. Tökéletes volt, minden elfért benne,aminek kellett, bár a vállpántja az évek alatt kissé meggyengült, ezért annálfogva már nem mertem emelgetni nagyon. Egy takaros kis kiülős kávézó teraszára ültünk le, hogy megegyünk egy finom sütit és megigyunk egy jó kávét. A táskát letettem magam mellé, az utcafronthoz közelebbi székre. Ez nagy hiba volt, ugyanis épp jól elcsevegtünk Ritával, mikor egy fura alak suhant el mellettünk és a szemem sarkából láttam, hogy egy hirtelen mozdulattal a táskám felé nyúl és el akarja lopni. Én automatikusan odakaptam és megfogtam, de a hirtelen rántástól, amivel a fura figura ki akarta tépni a kezemből, elszakadt a vállpántja. Az ’úriember’ ettől megijedt és gyorsan elrohant. Mivel az arca elé volt húzva egy sál és sapka volt rajta, a szemén kívül nem sokat láttunk belőle. A helyi rendőrőrsöt azért felhívtuk és szóltunk, hogy egy tolvaj járkál a környéken, figyeljenek oda.
A szállásra visszafele menet csalódottan szorongattam az elszakadt táskámat. Mondtam a feleségemnek, hogy ezt biztos nem fogja tudni senki normálisan megjavítani, mert miután jobban megvizsgáltam, láttam, hogy több helyen is szétment az anyaga. Rita mondta, hogy majd a panzióban leülünk alaptop elé és keresünk egy új táskát, ami jobb lesz, mint az előző. „Olyat biztos nem találunk.” – jelentettem ki szomorúan. De nagyot tévedtem ám.
A szobánkban böngészni kezdtünk a neten férfi bőrtáskák után. Rengeteg oldal forgalmaz ilyeneket, de valahogy egyik sem nyerte el a tetszésemet. Egyik helyen az árak voltak túl magasak, máshol a weblap nem volt túlságosan bizalomgerjesztő. Már kezdtem feladni, hogy találok valami jót, mikor rábukkantunk a Bagbox-ra. Hatalmas választékot láttunk, többek között bőr férfi táska is kapható náluk. A keresőfelület egyszerű kialakításának köszönhetően hamar ki tudtam szűrni azokat a bőr táskákat, amik érdekesek voltak számomra. Ritka, hogy valahol lehet zsebek száma és funkciója alapján keresni, de a Bagbox-nál erre is van lehetőség, így konkrétan olyan darabokat nézhettem meg, amik rendelkeznek laptop tárolására alkalmas zsebbel is. Ez a munkám miatt fontos volt, mert hoztam-vittem a gépemet a munkahelyre és haza. Szerencsére a táskák alatti leírásokból minden fontos dolog kiderült az adott darabról és vélemények is voltak írva párhoz, ami megkönnyítette a döntést. Mivel lehetett bankkártyával fizetni, azt a fizetési módot választottam, ez praktikus és könnyű, pár kattintással ki is egyenlíthettem az összeget. A szállítás ingyenes volt, mert összeghatár felett vásároltam. Szombaton adtam le a rendelést és mire hazamentünk a hét közepén, már meg is kaptam az új táskámat. Nem csalódtam az üzletben, mert pont azt kaptam, mint ami a minőségi fotón is szerepelt az oldalon. Mégis lett egy jobb táskám mint az előző, igaza lett Ritának!