Az alkoholista vendégek története – nehéz a leszokás

Nehéz a leszokás az alkoholról, sajnos több olyan vendéggel is találkoztam már, akiknek alkoholproblémái voltak.

Legutóbb egy pár látogatott el hozzánk, a férj egy kicsit többet ivott a kelleténél. Vannak olyan emberek, akiken nem látszik, ha isznak, és vannak azok, akiken sajnos igen, akik ilyenkor kötözködnek és kellemetlen helyzetbe hozzák a kísérőjüket és a vendéglátójukat is.

Sajnos a férfit alkoholos befolyásoltság miatt vissza kellett kísérni a szobájába. A párja folyamatosan szidta, hogy ” Megígérted, hogy nem fogsz inni!” .

Sajnos egyre sűrűbben találkozunk ilyen kellemetlenkedő vendégekkel, akiket nehezen lehet kezelni és sajnos nekünk is rengeteg gondot okoznak ezzel. Tudom, hogy az alkoholizmus egy betegség, hogy nehéz a leszokés az alkoholról.

Egyik alkalommal sikerült váltanom pár szót a hölggyel, aki az alkoholista párjával látogatott el hozzánk. Ő azt mondta, hogy már eg ideje igyekeznek otthon leszokni, együtt próbálják kezelni a helyzetet, de a férje sajnos nincsen a helyzet magaslatán, de nem tudja, mit is tehetne, hogyan tudna segíteni neki.

Én a felepulok.hu oldalt ajánlottam neki, ugyanis a felépülők- családi felépülési központ sokat tud segíteni a hasonló problémákkal küzdő embereknek. Itt ugyanis orvosi segítséggel szokhatnak le az alkoholról az arra rászorulók. olyan módszereket használnak, amelyek segítségével megpróbálják megoldani nem csak magát a függőséget, hanem a függőséget kiváltó problémát is. sokszor az emberek a környezetük miatt lesznek alkoholisták, így sajnos előfordul, hogy vannak olyan esetek, amikor a 28 napos felépülési program után visszaesnek a páciensek, de nagyon nagy százalékban – 75%-ban sikerrel járnak.

A leszokás sikeressége a függőn múlik, igyekeznek ráébreszteni arra, hogy a függősége rossz, és így nagyobb valószínűséggel válik teljesen gyógyulttá, nem fog visszaesni.

Az orvoson kívül itt olyan emberek dolgoznak, akiknek maguknak is meggyűlt a bajuk a függőségekkel. Egy függő nehézségeit pedig igazán csak egy másik alkoholfüggő értheti meg. Tapasztalataik és szakértelmük segít abban, hogy a leghatékonyabban harcoljabnak a függőségekkel.

A hölgynek elmondtam, hogy itt még családi konzultációra is van lehetőség, ahol megmondják, mit tehetnek ők a függő felépüléséért, mivel tudnak neki a leghatékonyabban segíteni.

Másnap, mikor találkoztunk, megköszönte a segítséget és boldogan újságolta, hogy ki is nézte, mikor indul legközelebb felépülési program és egeztetett egy időpontot konzultációra is.

Örülök, hogy segíteni tudtam nekik elindulni a felépülés útján és remélem, hogy a férfi is egy lesz a felépülők sikersztorijai között.