A párommal nem sűrűn jut időnk arra, hogy fogjuk magunkat és elmenjünk kikapcsolódni. Persze e nem éppen jó dolog, hiszen könnyen a magánéletünk rovására mehet az, ha mindig csak dolgozunk ráadásul esténként, amikor hulla fáradtan találkozunk, egymásra zúdítjuk minden gondunkat, bajunkat és kész az esti veszekedés is. Ez Így nagyon nem a hosszú és boldog párkapcsolat receptje. Hiába is tudjuk egymásról, hogy fontos meghozni az áldozatokat mind a párkapcsolat, mind a munka, mind a hétköznapi élet terén, mégis, Ha annyira nem jut időnk, hogy néha kikapcsoljunk egymás mellett, minek volt az a rengeteg munka és erőfeszítés. Le kell aratni a gyümölcsöt…
Ezért úgy döntöttem, hogy fogom magam és csinálok egy meglepetés hétvégét a páromnak, hogy tudja, számítunk egymásnak és érezze, hogy törődünk egymással, van még romantika a párkapcsolatunkban.
Szervezni akartam egy wellness hétvégét. Neki is fogtam. Nézegettem szállodákat, különböző élmény parkokat, fürdőket, majd végül arra jutottam, hogy sokkal nyugodtabb körülményekre van szükségünk, mint egy nagy szálloda tele emberekkel. Szerencsémre, sikerült találnom egy nagyon kis takaros wellness panziót. Nem is tudtam, hogy létezik ilyen. De létezik. Nem is került sokba, nem is kellett messzire utazni. Csak bepattantunk a kocsiba és ott is voltunk már egy órán belül ott is voltunk. Egy nyugodt csendes környék, végtelenül helyes kis panzió, kedves személyzet, jó levegő és nagyszerű wellness részleg.
Rögtön rá is repültünk. Átöltöztünk a fürdő szettünkbe, felvettük a puha köntösünket és irány a medence, egy pohár pezsgővel a kezünkben. Elképesztően, álomszerűen, fantasztikus és megnyugtató élmény volt. Mint ha kicseréltek volna bennünket annyira jól esett. És hát mondanom sem kell, ez a hosszú hétvége egy pillanat alatt elrepült. Minden tökéletes volt egy dolgot leszámítva.
Nem kell aggódni, csak egy kis apróság, de azért leírom. A sok víz és szaunázás nem a legjobbat hozta ki az ajkaim puhaságából. Sőt, ami azt illeti, rendkívül kicserepesedett. Nagyon kellemetlen érzés volt egy pihentető hétvége másapján cserepes ajakkal ébredni. De nem törődtem vele annyira.
Munka közben, egyre jobban fájt és kénytelen voltam megkérdezni a kolleganőimet, hogy nincs-e valami hatásos megoldásuk, esetleg valamilyen ajakápolójuk a kicserepesedett ajkaimra.
Mivel az időjárás nem olyan volt, ami miatt bárkinél is lenne ilyen, ezért nem sok esélyem volt. De Margit, az irodánk asszisztense felpattant, beletúrt a táskájába és átnyújtott egy kis csavaros tubusú ajakírt. Egy natúr ajakápoló balzsam volt, illata kellemes, citrusos, érintésre selymes, bársonyos. Vitaminokban (B) és Omega-9 telítetlen zsírsavak alkották, enyhén marcipános aromával, de ez a benne található mandulaolajnak volt köszönhető. Az összetevői között csak természetes anyagok voltak, mint a méhviasz vagy a kókuszolaj, vagy akár a kakaóvaj.
Felkentem a számra, és vártam a csodát. Meg is jött. Egy vékony, viaszos filmréteget képzett az ajkaimon. Nem szívta be azonnal a szám, de nem volt fullasztó hatása. Nagyon kellemes és nyugtató érzetet adott. Rögtön jobban éreztem magam és vissza tudtam menni, dolgozni. Pár óra elteltével jutott csak eszembe újra a szám és varázslatos érzés volt. Bársonyosak lettek az ajkaim, nem fájtak és a cserepesedés elkezdett vissza húzódni. Aznap még egyszer használtam, majd amikor hazaértem fogtam magam és rendeltem egy sajátot.
Annyira élvezem azóta is az ajakápoló használatát és olyan felszabadító érzés, hogy mindig magamnál tartom, és úgy érzem, hogy jöhet bármi, én fel vagyok rá készülve.