A nyomtatópatron, amit akár a wellness szállóból is meg tudok vásárolni

A nagymamám a kora ellenére is igyekszik fiatalos maradni, igazi modern nagyi, aki nem fél a technológiától és a fejlődéstől, van okostelefonja, laptopja, és nagy magabiztossággal használja s ezeket, a kora ellenére is. Most lesz 80 éves, de e-mailezik, internetezik, zenét hallgat a számítógépén.

Sajnos viszont vannak dolgok, amik neki sem ennek, az internetes rendelést például nem tudja megszokni. De nem gond hiszen itt vagyok neki én, hogy mindig megrendeljem, amit kinézett.

Az internetezési szokásainkban az a legnagyobb különbség szerintem, hogy míg én, a mi korosztályunk mindent a telefonján néz, addig a nagymamám kinyomtatja a recepteket, az e-maileket, a képeket, és ezeket áthozza megmutatni ahelyett, hogy az okostelefonján nyitná meg az e-mailt.

Éppen ezért ő sokkal sűrűbben is használja a nyomtatóját, aminek következtében szinte eszi a patronokat a gép. Én pedig kitartóan rendelem neki a patronokat és cserélem ki a nyomtatójában, hogy ne okozzon neki gondot, és mindent meg tudjon mutatni a barátnőinek, amit csak szeretne. Sokszor ugyanis kinyomtatott képekkel indul útnak, hogy az Amerikában élő testvérétől kapott képeket megmutassa az idősek klubjában, ahová rendszeresen jár.

Pont akkor fogyott el a patronja, amikor nyaralni voltunk, én pedig a wellness szállóból próbáltam segíteni neki. Szerencsére nem okozott gondot, és ahelyett, hogy a boltban vettem volna meg a szükséges patront, itt vásároltam: Epson patron | Ingyenes Kiszállítás.

Ez a legjobb az internetes vásárlásban, hogy nem kell egy helyen lennünk ahhoz, hogy tudjak neki venni patronokat.

Megrendeltem neki a nyomtatójához szükséges patront a Epson patron | Ingyenes Kiszállítás-t hirdető oldalról, amit egyébként másnap már meg is kapott, neki csak át kellett vennie. Sokkal gyorsabb volt, mintha elmentem volna a boltba, csak pár kattintás volt az egész, és még a szállítás is ingyenes volt, és legnagyobb meglepetésemre olcsóbban is vettem meg a patront, mint általában szoktam.

A nagyim nehezen szokik hozzá ahhoz, hogy tud rendelni az interneten, hogy ezeket a rendeléseket kiviszik neki, de ez nem azt jelenti, hogy én nem rendelhetek az interneten. Szerencsére nem kellett addig várnia, míg hazaértünk, a patronját hamar megkapta és tudta nyomtatni azt a receptet, amit szeretett volna, így egy újfajta süteménnyel örvendeztette meg az idősek klubját.

Örülök neki, hogy ennyire aktív még ilyen idősen is, és annak is örülök, hogy távolról is meg tudtam oldani a problémáját.